Erdélyi Szervezetek

gyűjtőoldala

EGY naptár

H K Sz Cs P Szo V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Bemutatkozás

 

Az Erdélyi Gyülekezet Magyarországon önálló bejegyzéssel bíró egyház, mely egyházjogilag a Romániai Református Egyház Királyhágómelléki Egyházkerületéhez tartozik.

 

Történet

 

A gyülekezet a ’70-es ’80-as évek egyik legjelentősebb egyházi ellenzéki személyisége, Németh Géza református lelkész által elindított menekültsegítő misszióból jött létre, melyet 1990-ben önálló egyházként jegyeztek be. 1992-ben a gyülekezet Budapest X. kerületében, egy valamikori laktanya területén Reménység Szigete néven létrehozta karitatív és kulturális központját. Az alapítólelkész halála után 1995 szeptember 23-án került sor a gyülekezet csatlakozására a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez a jelenlegi vezető lelkész, Zalatnay István beiktatására, valamint ekkor helyezték el a gyülekezet templomának alapkövét, melyet a befogadó egyházkerület püspöke, Tőkés László mellett az akkori református zsinati elnök, Hegedűs Lóránt és – a gyülekezet ökumenikus szolgálatára tekintettel – Tempfli József nagyváradi katolikus püspök is megáldott. 1998-ban a gyülekezet templomot épített a Budapest közelében lévő, nagyrészt erdélyi menekültek által lakott Dányszentkirályon. Az ökumenikusan felszentelt templom körül a püspökök mellett emlékfát ültetett az alapító lelkész családja és Orbán Viktor akkori miniszterelnök is. 2006-ban hosszas utánajárás után megkapta a gyülekezet a Reménység Szigete tulajdonjogát és belekezdhetett régóta tervezett építkezéseibe. 2008-ban elkészült egy – családi emlékhelyként és erdélyi pantheonként is funkcionáló – Emlékkert, melynek felszentelését együtt végezte Ötvös József erdélyi református generális direktor, Bölcskei Gusztáv debreceni püspök, református zsinati elnök, Tempfli József katolikus és Szabó Árpád unitárius püspökök. 2011-ben felavatásra került a gyülekezet altemploma új istentiszteleti térrel, múzeumteremmel és urnatemetővel.

 

Hitélet

 

Az Erdélyi Gyülekezet vasárnapi istentiszteleti életében a magyarországinál gazdagabb erdélyi liturgikus gyakorlatot követi. A vasárnap 10 órai istentiszteletek mellett minden hétköznap van 8 órakor reggeli és ½ 13-kor napközi, valamint szerdán – és különösen a böjti időszakban más napokon is – 18 órakor esti áhítatok. Ezek liturgiája a XVI-XVII századi ún. óprotestáns hagyományok ihletésére alakult ki. Kiemelt sajátos alkalmak a teljes éjszakás vigília nagyszombat estéről húsvétra virradó éjszaka, a húsvét utáni második vasárnapokon tartott Magyarországon Élő Erdélyiek Találkozója, valamint a november 1-jén tartott Erdélyi Halottak Napja. A gyülekezet egyik kezdeményezője annak a böjti közös imádságnak, melynek résztvevői napról napra imádkoznak előzetesen beküldött imatémákért. Általában elmondható, hogy a gyülekezet nagy hangsúlyt fektet az istentiszteleti és spirituális megújulásért való munkálkodásra, melyben elsősorban a magyar protestáns hagyományokat és nem divatos külső mintákat tart iránymutatónak. A gyülekezet menekültmissziós hátteréből és erdélyi gyökereiből fakadóan is fontosnak tartja az ökumenikus testvériség megélését. Minden évben tartanak néhány alkalommal katolikus misét főként Erdélyből hívott katolikus papok.

 

Karitatív és kulturális tevékenység

 

A Reménység Szigetén működő betegszálláson több tízezer éjszakát töltöttek határon túlról budapesti gyógykezelésre érkező betegek. A gyülekezet a gazdagodó egyházi egészségügyi intézményrendszerhez, elsősorban anyaegyházkerülete kezdeményezéseihez kapcsolódva igyekszik megfelelő keretet találni szolgálata számára e téren. A gyülekezet kulturális, szakmai, közéleti téren folytatott munkájának kiemelt fóruma a minden évben alapító lelkészének születési napja körül, május végén vagy június elején tartott Németh Géza Emlékkonferencia, továbbá a Reménység Szigete nyári programjai. A gyülekezet szolgálatában évek óta fontos szerepet játszik a cigánymisszióban való részvétel határon túli és magyarországi programokban egyaránt. Az Erdélyi Gyülekezet folyamatosan támogat anyagilag határon túli intézményeket, programokat részben közvetlenül, részben a gyülekezethez szorosan kapcsolódó Legato Alapítványon keresztül. A Reménység Szigete elsősorban határon túli csoportok és különösen lelkészcsaládok számára biztosít kedvezményes szállás lehetőséget.